Rendszeres szociális támogatás
aug. 31
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága a 2010/2011-es tanév őszi szemeszterére pályázatot ír ki a mai napon –2010. augusztus 30.
- rendszeres szociális ösztöndíj és elsősök kiegészítő alaptámogatása elnyerésére.
Rendszeres szociális ösztöndíjra jogosult hallgató: „az a teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vevő hallgató, aki
- államilag támogatott képzési formában vesz részt, vagy
- tanulmányait államilag támogatott képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre.” (PTE SzMSz 6. sz. melléklet, 20. §, 2. bekezdés g.))
Alaptámogatásra jogosult hallgató, aki
- az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesít az első bejelentkezés alakalmával kérelmet nyújt be, valamint
- a következő feltételeknek megfelel: árva (25 év alatt) / félárva / családfenntartó / nagycsaládos / hátrányos helyzetű / Halmozottan hátrányos helyzetű / tartós nevelésbe vették / fogyatékossággal élő, vagy egészségi állapota miatt rászoruló / gyámsága nagykorúsága miatt megszűnt.
-
A Pályázati űrlap felvehető Hallgatói Önkormányzat irodáján, a www.pecsimuveszek.hu/iratok menüpont alól, illetve innen!
A pályázat beérkezésének határideje: 2010. szeptember 20. 13 óra
A pályázatot kérjük a Hallgatói Önkormányzat irodáján leadni, vagy postai úton elküldeni az alábbi címre: 7624 Pécs, Damjanich utca 30 (a DJKB-nak címezve)
Késve leadott, illetve hiányos pályázatokat a Bizottságnak nem áll módjában elfogadni!
Kérjük figyelmesen, olvassák el a pályázati űrlapot, illetve annak kitöltési útmutatóját.



