Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás
aug. 16
A Pécsi Tudományegyetem az elsőéves hallgatók számára kiírt Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok leadási határidejét 2010. szeptember 20. napjáig meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a felvételi értesítések kézhezvétele, valamint az eredetileg megjelölt leadási határidő közötti idő a tapasztalatok alapján elégtelennek bizonyult a szükséges iratok beszerzésére.
A fentiek értelmében, aki hiányos pályázatot nyújtott be a megjelölt határidőig csatolhatja a szükséges dokumentumokat.
Ezúton kérünk Önöket, amennyiben korábban benyújtott pályázatukat kívánják kiegészíteni, ezt az utólagosan beküldött dokumentumokon szíveskedjenek feltüntetni (név, EHA kód).
Továbbá felhívjuk minden érintett figyelmét, hogy a pályázati határidő meghosszabbítása a kollégiumi felvételi eljárást nem érinti!
Kérjük ellenőrizze, hogy az alábbi dokumentumokat csatolta-e pályázatához:
II. ponthoz csatolandó dokumentumok:
• Népességnyilvántartó Hivatalban – a települési Polgármesteri Hivatalnál – kiállított hivatalos igazolás az egy lakcímen élőkről – EREDETI IGAZOLÁS
• elvált szülő(k) esetén: válási okiratok másolata (többszöri válás esetén, mindegyikről)
• bármely szülő elhalálozása esetén: halotti anyakönyvi kivonat másolata
• ha a pályázó házas, vagy élettársa van: házassági anyakönyvi kivonat ill. Polgármesteri Hivatal által kiadott igazolás másolata
• ha a pályázónak ill. házas- vagy élettársának gyermeke van vagy gyermeket vár: a gyermek(ek) anyakönyvi kivonatának (iskolalátogatási igazolásának) másolata ill. kismama könyv másolata
• Egyéb kategória: Amennyiben a hallgató egyik fenti kategóriába sem tartozik és nincs eltartója, csatolja: a szülők által tett nyilatkozatot (hogy nem támogatják gyermeküket) a települési önkormányzat jegyzőjénél (eredeti igazolás), vagy okirat másolatát arról, hogy külön lakcímre van bejelentve szüleitől, vagy egyéb indokra hivatkozva a DJKB-val előzetes egyeztetés alapján. Más, erre vonatkozó igazolást a Bizottság nem fogad el. Azoknak a hallgatóknak akik már egy korábbi félévben a települési önkormányzat jegyzőjénél tett igazolást benyújtották, nem kell az igazolást ismételten benyújtaniuk.
III. ponthoz: Kitöltési útmutató szerinti rangsor felállításához szükséges adatok:
A felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 16. § alapján felállítandó rangsorhoz szükséges adatok, amelyekért további pont nem adható.
A pályázó részesül-e külföldi állampolgárok miniszteri ösztöndíjában:
• A miniszteri ösztöndíjról szóló hivatalos igazolás másolata.
IV. ponthoz csatolandó dokumentumok:
• óvodás vagy fiatalabb testvér esetén: születési anyakönyvi kivonat másolata
• iskolás testvér esetén: iskolalátogatási igazolás
• munkanélküli testvér esetén: Munkaügyi Központ igazolása, akkor is, ha nem részesül járulékban
• jövedelemmel nem rendelkező házas- ill. élettárs esetén: megfelelő hivatalos igazolás
V. ponthoz csatolandó dokumentumok:
• szülők/eltartók munkáltatói jövedelemigazolása – EREDETI IGAZOLÁS
• vállalkozók esetén: APEH igazolás a pályázat tanévét megelőző évről – EREDETI IGAZOLÁS
• amennyiben az egyik szülő/eltartó vele egy lakcímen élő személy vállalkozásának alkalmazottja: eredeti APEH jövedelemigazolás a pályázat tanévét megelőző évről – EREDETI IGAZOLÁS
• Őstermelők esetén: az őstermelői igazolvány másolatát és a hozzátartozó betétlap másolatát
• Munkanélküli eltartó esetén: Munkaügyi Központ igazolása, akkor is, ha járulékban nem részesül(nek) – EREDETI IGAZOLÁS
• háztartásbeli eltartó esetén:: a Munkaügyi Központ igazolása arról, hogy nincs bejelentve, ÉS a helyi illetékes önkormányzat által kiállított igazolás, arról, hogy nem részesül semmilyen juttatásban
• nyugdíjas eltartó(k) esetén: nyugdíjas igazolvány ÉS az utolsó havi nyugdíjszelvény másolata, és amennyiben nem a szülők az eltartók: a pályázó szülei által tett nyilatkozat arról, hogy miért nem támogatják a pályázót
• ha a pályázó házas- ill. élettársa keresettel rendelkezik: munkáltatói igazolás (vállalkozó esetén: APEH igazolás a pályázat tanévét megelőző évről és egyéni jövedelembevallás) – EREDETI IGAZOLÁS
• kereső testvér esetén: munkáltatói jövedelemigazolás (vállalkozó esetén APEH igazolás a pályázat tanévét megelőző évről, amennyiben munkanélküli, a Munkaügyi Központ igazolása) – EREDETI IGAZOLÁS
• helyi illetékes önkormányzat által kiállított igazolás önkormányzati támogatások, segélyek létéről
• egyéb, nem önkormányzati juttatások (árvaellátás, családi pótlék, stb.) igazolása fénymásolattal
VI. ponthoz csatolandó dokumentumok:
• betegség, fogyatékosság esetén: megfelelő intézményi ill. szakorvosi igazolás szükséges
• rendszeres gyógyszerköltség esetén: orvosi, szakorvosi, gyógyszertári igazolás szükséges
VII. ponthoz csatolandó dokumentumok:
• egyéb indokokra való hivatkozás esetén: a hivatkozást alátámasztó hivatalos okiratok másolata
VIII. ponthoz csatolandó dokumentumok:
• felvételi határozat fénymásolata
Figyelem! A csatolt igazolások három hónapnál régebbiek nem lehetnek (kivéve: APEH jövedelemigazolás).
A II, IV, V ponthoz szükséges igazolások hiánya esetén a pályázat nem értékelhető (0 pont).
Kizárólag a pályázati űrlapon feltüntetett, és leadott dokumentumokért vállalunk felelősséget!
Késve leadott pályázatokat, illetve igazolásokat nem fogadunk el!
A fellebbezés során hiánypótlásra nincs lehetőség!
Tisztelettel:
Pécsi Tudományegyetem
Egyetemi Hallgató Önkormányzat
Térítési és Juttatási Bizottság



