Intézményi szakmai, tudományos ösztöndíj
aug. 31
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága a 2010/2011-es tanév őszi szemeszterére pályázatot ír ki a mai napon – 2010. augusztus 30.
– intézményi szakmai, tudományos ösztöndíj elnyerésére.
„Intézményi szakmai, tudományos ösztöndíjban részesülhet a teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben, illetve doktori képzésben részt vevő hallgató.” (PTE SzMSz 6. sz. melléklet, 18. §, 2. bekezdés)
A Pályázati űrlap felvehető Hallgatói Önkormányzat irodáján, a www.pecsimuveszek.hu/iratok menüpont alól, illetve innen!
A pályázat beérkezésének határideje: 2010. szeptember 20. 13 óra
A pályázatot kérjük a Hallgatói Önkormányzat irodáján leadni, vagy postai úton elküldeni az alábbi címre:
7624, Pécs Damjanich utca 30. (a DJKB-nak címezve)
Késve leadott, illetve hiányos pályázatokat a Bizottságnak nem áll módjában elfogadni!
Kérjük figyelmesen, olvassák el a pályázati űrlapot, illetve annak kitöltési útmutatóját.



